ISEO Libra kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: ISEO Libra
Okostelefonnal nyitható okos zár
Mostantól Magyarországon is kapható az ISEO, zárrendszereket gyártó cég legújabb fejlesztése, amivel anélkül küldhetünk virtuális kulcsot, és engedhetünk be valakit a lakásunkba biztonságos és követhető módon, hogy egy pillanatra is találkoznánk vele. A HOGE Kft. által forgalmazott, bluetooth technológiára épülő Libra zárak nyitásához nincs szükség másra, mint egy okostelefonra.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.